Filmes Képzőműhely

Filmes Képzőműhely



Miez

a műhely


A Castorp egy szabad művészeti képzőműhely fiatal filmeseknek. A kétéves gyakorlati képzésben hat fiatal író-rendező vehet részt. Az alapítók célja, hogy felfedezésre ösztönző műhelymunkában segítsék őket egyéni alkotói hangjuk megtalálásában.

A Castorp minden első éves hallgatója 2021/ 2022-ben két rövidfilmet forgatott.

A másodéves résztvevők egy nemzetközileg fesztiválképes kiállítású rövidfilmet készítenek 2022. szeptember - 2023. június között.

A Castorp mentorai és a workshopok segítséget nyújtanak a filmkészítés minden fázisához, az alkotóközösség pedig low budget szellemben együtt dolgozik a stáb kialakításában, és a gyártási feltételek megteremtésében. A szükséges technikát főtámogatónk, a 2.8 Rental biztosítja. A rövidfilmek elkészítésénél aktívan támogatjuk koproducerek bevonását.

A kortárs kulturális workshopokon fiatal írók, zeneszerzők, képzőművészek, elméleti kutatók munkáját lehet megismerni és velük közös projekteken együtt dolgozni.

A képzőműhelyhez kapcsolódó filmklubban kortárs és filmtörténeti ritkaságokat vetítünk és új, magyar filmek alkotóit hívjuk meg.

Mentorok: Kárpáti György Mór, Moll Zoltán, Szőcs Petra

Tervezett workshop vezetők: Lányi Zsófi, Váradi Gergely, Pálos Gergely, Kőváry Szabolcs, Donáth Péter és Rév Dániel (Cinema Niche), Bernd Buder és Joshua Jádi (Cottbus Film Festival)

Tervezett kollaborációk: FFS, NINCS Folyóirat, Bartha Márk, Bartha Máté, Ács Dániel, Barkóczi Noémi, Damokos Attila

Tematika: munkamódszerek, kapcsolatépítés / kísérletezés, érzékenység és alkotói gondolkodás / filmtörténet / megélhetési technikák, új média / low-budget trendek, eszközök / finanszírozás, fesztiválok, forgalmazás

Részvételi díj: 250.000 Ft / félév (kb. 160 óra)

Hol

a képzés helyszíne


A Manyi (1027 Budapest, Margit körút 16.), a megújuló Margit körút kulturális szcénájának központja, ami a filmműhely mellett koncertek, előadások, kiállítások, workshopok, performanszok és bulik helyszíne is.

facebook/manyihaz/

Hogyan

Jelentkezés


Most lehet jelentkezni a Castorp Filmes Képzőműhely másodéves osztályába a 2022/23-as tanévre!

2 fő csatlakozhat a tavaly indult csoporthoz az ősszel kezdődő második tanévben.

A 2022. szeptemberétől 2023. júniusig tartó műhely heti két nap elfoglaltságot jelent csütörtökön és pénteken.

Olyan 18 és 26 év közötti fiatalokat keresünk, akik rendezőként már készítettek legalább egy saját munkát (rövidfilmet, klipet, egyéb fikciós videót).

Kérjük a jelentkezőket, hogy a következő anyagokat küldjék el, 2022. augusztus 14. éjfélig, a castorpbudapest@gmail.com címre:
- legalább egy saját rendezésű munka megtekintő linkje (Vimeo, YouTube stb.)
- szabad szöveges bemutatkozás inspirációkról, tervekről (min. fél oldal)
- CV (telefonszámmal)

Továbbjutás esetén, augusztus 20. után visszajelzünk a felvételi második fordulójának (személyes beszélgetés) menetéről és időpontjáról.


Kik

mentorok / Castorp egyesület



Kárpáti György Mór

„16 éves koromtól dolgoztam forgatásokon, kávét vittem, szöveget mondtam össze a színészekkel. 22 évesen kerültem az SZFE-re, Enyedi Ildikó osztályába. Sok gyakorlatunk volt: évente minimum két kisfilm. Eleinte kevésbé álltak össze, aztán erősebbek lettek, jó helyeken mutathattuk be ezeket a munkákat. Egyetem után a Terápia című HBO-sorozatban voltam másodasszisztens, közelről figyelhettem a próbákat és a műtermi forgatást. Néhány kisfilm és casting-munka után elkészítettem az első nagyjátékfilmemet, a Guerillát, ami egy izgalmas expedíció volt az erdőben. Most a második játékfilmemet fejlesztem. A tanulás éveiből jó emlék, hogy sok kisfilmnek és gyakorlatnak futhattunk neki, egyre inkább megtaláltam az „atmoszférát”. Ennek a lehetőségeit szeretném keresni a Castorp műhely hallgatóival is, a filmjeik készítésénél."

Kárpáti György Mór 1984-ben született, Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán végzett. Rövidfilmjeit a Berlinalén és Cannes-ban mutatták be. Guerilla című első nagyjátékfilmje a Göteborgi Filmfesztivál Ingmar Bergman Programjában versenyzett, és elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját a legjobb debütálásért.

Kisjátékfilmek: Vimeo
Guerilla: Netflix



Szőcs Petra

„Nagyon sok mindennel próbálkoztam. Jog, magyar-német szak, még holland is volt. A filmeket szerettem, meg írni is. Az SZFE-n indult forgatókönyvíró osztály, úgy gondoltam, megpróbálom. Az első vizsgafilmem borzalmasra sikeredett, három férfi idétlenkedett benne az Óhegy-parkban, az egyiket elfelejtettük bemikrofonozni. Aztán fél év múlva az osztályfőnökünk azt mondta, hogy van néhány filmre pénz, ugye szeretnék rendezni. Nagyon meglepődtem, és igyekeztem megszolgálni a bizalmat. Ez a forgatás nagyon bejött. A Castorpban mi is ilyen bíztató közeget szeretnénk létrehozni."

Szőcs Petra erdélyi származású magyar költő, filmrendező, forgatókönyvíró. A kivégzés című rövidfilmje 2014-es cannes-i fesztivál hivatalos válogatásában szerepelt. 2017-ben a velencei biennálé Biennale College programjának keretében készíthette el Déva című első nagyjátékfilmjét.

Déva: Cinego



Moll Zoltán

„Első filmes munkám a Végtelen történet adaptációja volt, 13 évesen. VHS kazettára csináltuk ketten, a legjobb barátommal (akit emiatt zöldre festettem). Az SZFE-re Szabó István vett fel, egy kísérleti osztályba, ahol mindent tanulhattunk, aminek a mozgóképhez köze van, specializáció nélkül. Jó volt a filmkészítést egyetlen alkotói gesztusként megélni, nem pedig munkafolyamatként, aminek csak egy adott fázisát végzem el. Az ipart amerikai filmek forgatásain tanultam ki, majd egy franciaországi dokumentumfilmes kitérő után 2016-tól jelentem meg szerzőként a Víziváros és Engedetlen című filmjeimmel. Ha a helyzet engedi, idén nyáron újra forgatok.
A Castorp műhelyben az tetszik, hogy újra tudjuk gondolni az intézményesült tanár-diák viszonyt, és egy olyan közösséget alapítunk, ami biztonságos teret ad a szabad alkotáshoz azoknak, akik még keresésben vannak.”

Moll Zoltán a Színház- és Filmművészeti Egyetem mozgóképtudomány szakán végzett. Dokumentumfilmeket készített a francia közmédia részére, szabadúszó dokumentumfilm-dramaturgként dolgozott, többek között az Egy nő fogságban című filmben. Nagyjátékfilmje, az Engedetlen a Cottbusi Filmfesztiválon szerepelt.

Víziváros: Vimeo
Engedetlen: Vimeo, Filmio.hu



Kereszty Róza

“23 éves vagyok, az ELTE film szakán diplomáztam. Érettségi után Gothár Péter Hét kis véletlen című filmjében dolgozhattam, azóta több produkcióban vettem részt. Most forgattam le első fikciós rövidfilmemet és emellett feltörekvő magyar zenekaroknak készítek videoklipeket.
Fontos számomra, hogy a Castorp egy nyitott, szabad hely legyen, ahol a közös gondolkodást lehet gyakorolni.
Fő feladatom az író-rendezők pályájának segítése partneregyetemi, társművészeti közösség és nemzetközi kapcsolat építéssel.“

A Castorp egyesület tagjai:

Bagossy Bálint, Donáth Péter, Kárpáti György Mór, Katona Tamás, Kereszty Róza, Kisházy Eszter, Moll Zoltán, Pálos Gergely, Rév Dániel, Szilágyi Zsófia, Szőcs Petra, Váradi Gergely


Miez

a műhely


A Castorp egy szabad művészeti képzőműhely fiatal filmeseknek.

A kétéves gyakorlati képzésben hat fiatal író-rendező vesz részt. Az alapítók célja, hogy felfedezésre ösztönző műhelymunkában segítsék őket egyéni alkotói hangjuk megtalálásában.

A Castorp minden első éves hallgatója 2021/ 2022-ben két rövidfilmet forgatott.

A másodéves résztvevők egy nemzetközileg fesztiválképes kiállítású rövidfilmet készítenek 2022. szeptember - 2023. június között.

A Castorp mentorai és a workshopok segítséget nyújtanak a filmkészítés minden fázisához, az alkotóközösség pedig low budget szellemben együtt dolgozik a stáb kialakításában, és a gyártási feltételek megteremtésében. A szükséges technikát főtámogatónk, a 2.8 Rental biztosítja. A rövidfilmek elkészítésénél aktívan támogatjuk koproducerek bevonását.

A kortárs kulturális workshopokon fiatal írók, zeneszerzők, képzőművészek, elméleti kutatók munkáját lehet megismerni és velük közös projekteken együtt dolgozni.

A képzőműhelyhez kapcsolódó filmklubban kortárs és filmtörténeti ritkaságokat vetítünk és új, magyar filmek alkotóit hívjuk meg.

Mentorok: Kárpáti György Mór, Moll Zoltán, Szőcs Petra

Tervezett workshop vezetők: Lányi Zsófi, Váradi Gergely, Pálos Gergely, Kőváry Szabolcs, Donáth Péter és Rév Dániel (Cinema Niche), Bernd Buder és Joshua Jádi (Cottbus Film Festival)

Tervezett kollaborációk: FFS, NINCS Folyóirat, Bartha Márk, Bartha Máté, Ács Dániel, Barkóczi Noémi, Damokos Attila

Tematika: munkamódszerek, kapcsolatépítés / kísérletezés, érzékenység és alkotói gondolkodás / filmtörténet / megélhetési technikák, új média / low-budget trendek, eszközök / finanszírozás, fesztiválok, forgalmazás

Részvételi díj: 250.000 Ft / félév (kb. 160 óra)

Hol

a képzés helyszíne


A Manyi (1027 Budapest, Margit körút 16.) a megújuló Margit körút kulturális szcénájának központja, ami a filmműhely mellett koncertek, előadások, kiállítások, workshopok, performanszok és bulik helyszíne is.

facebook/manyihaz/

Hogyan

felvételi és jelentkezés



Most lehet jelentkezni a Castorp Filmes Képzőműhely másodéves osztályába a 2022/23-as tanévre!

2 fő csatlakozhat a tavaly indult csoporthoz az ősszel kezdődő második tanévben.

A 2022. szeptemberétől 2023. júniusig tartó műhely heti két nap elfoglaltságot jelent csütörtökön és pénteken.

Olyan 18 és 26 év közötti fiatalokat keresünk, akik rendezőként már készítettek legalább egy saját munkát (rövidfilmet, klipet, egyéb fikciós videót).

Kérjük a jelentkezőket, hogy a következő anyagokat küldjék el, 2022. augusztus 14. éjfélig, a castorpbudapest@gmail.com címre:
- legalább egy saját rendezésű munka megtekintő linkje (Vimeo, YouTube stb.)
- szabad szöveges bemutatkozás inspirációkról, tervekről (min. fél oldal)
- CV (telefonszámmal)

Továbbjutás esetén, augusztus 20. után visszajelzünk a felvételi második fordulójának (személyes beszélgetés) menetéről és időpontjáról.

Kik

mentorok / Castorp egyesület



Kárpáti György Mór

„16 éves koromtól dolgoztam forgatásokon, kávét vittem, szöveget mondtam össze a színészekkel. 22 évesen kerültem az SZFE-re, Enyedi Ildikó osztályába. Sok gyakorlatunk volt: évente minimum két kisfilm. Eleinte kevésbé álltak össze, aztán erősebbek lettek, jó helyeken mutathattuk be ezeket a munkákat. Egyetem után a Terápia című HBO-sorozatban voltam másodasszisztens, közelről figyelhettem a próbákat és a műtermi forgatást. Néhány kisfilm és casting-munka után elkészítettem az első nagyjátékfilmemet, a Guerillát, ami egy izgalmas expedíció volt az erdőben. Most a második játékfilmemet fejlesztem. A tanulás éveiből jó emlék, hogy sok kisfilmnek és gyakorlatnak futhattunk neki, egyre inkább megtaláltam az „atmoszférát”. Ennek a lehetőségeit szeretném keresni a Castorp műhely hallgatóival is, a filmjeik készítésénél."

Kárpáti György Mór 1984-ben született, Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán végzett. Rövidfilmjeit a Berlinalén és Cannes-ban mutatták be. Guerilla című első nagyjátékfilmje a Göteborgi Filmfesztivál Ingmar Bergman Programjában versenyzett, és elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját a legjobb debütálásért.

Kisjátékfilmek: Vimeo
Guerilla: Netflix



Szőcs Petra

„Nagyon sok mindennel próbálkoztam. Jog, magyar-német szak, még holland is volt. A filmeket szerettem, meg írni is. Az SZFE-n indult forgatókönyvíró osztály, úgy gondoltam, megpróbálom. Az első vizsgafilmem borzalmasra sikeredett, három férfi idétlenkedett benne az Óhegy-parkban, az egyiket elfelejtettük bemikrofonozni. Aztán fél év múlva az osztályfőnökünk azt mondta, hogy van néhány filmre pénz, ugye szeretnék rendezni. Nagyon meglepődtem, és igyekeztem megszolgàlni a bizalmat. Ez a forgatás nagyon bejött. A Castorpban mi is ilyen bíztató közeget szeretnénk létrehozni.”

Szőcs Petra erdélyi származású magyar költő, filmrendező, forgatókönyvíró. A kivégzés című rövidfilmje 2014-es cannes-i fesztivál hivatalos válogatásában szerepelt. 2017-ben a velencei biennálé Biennale College programjának keretében készíthette el Déva című első nagyjátékfilmjét.

Déva: Cinego



Moll Zoltán

„Első filmes munkám a Végtelen történet adaptációja volt, 13 évesen. VHS kazettára csináltuk ketten, a legjobb barátommal (akit emiatt zöldre festettem). Az SZFE-re Szabó István vett fel, egy kísérleti osztályba, ahol mindent tanulhattunk, aminek a mozgóképhez köze van, specializáció nélkül. Jó volt a filmkészítést egyetlen alkotói gesztusként megélni, nem pedig munkafolyamatként, aminek csak egy adott fázisát végzem el. Az ipart amerikai filmek forgatásain tanultam ki, majd egy franciaországi dokumentumfilmes kitérő után 2016-tól jelentem meg szerzőként a Víziváros és Engedetlen című filmjeimmel. Ha a helyzet engedi, idén nyáron újra forgatok.
A Castorp műhelyben az tetszik, hogy újra tudjuk gondolni az intézményesült tanár-diák viszonyt, és egy olyan közösséget alapítunk, ami biztonságos teret ad a szabad alkotáshoz azoknak, akik még keresésben vannak.”

Moll Zoltán a Színház- és Filmművészeti Egyetem mozgóképtudomány szakán végzett. Dokumentumfilmeket készített a francia közmédia részére, szabadúszó dokumentumfilm-dramaturgként dolgozott, többek között az Egy nő fogságban című filmben. Nagyjátékfilmje, az Engedetlen a Cottbusi Filmfesztiválon szerepelt.

Víziváros: Vimeo
Engedetlen: Vimeo, Filmio.hu



Kereszty Róza

„23 éves vagyok, az ELTE film szakán diplomáztam. Érettségi után Gothár Péter Hét kis véletlen című filmjében dolgozhattam, azóta több produkcióban vettem részt. Most forgattam le első fikciós rövidfilmemet és emellett feltörekvő magyar zenekaroknak készítek videoklipeket.
Fontos számomra, hogy a Castorp egy nyitott, szabad hely legyen, ahol a közös gondolkodást lehet gyakorolni.
Fő feladatom az író-rendezők pályájának segítése partneregyetemi, társművészeti közösség és nemzetközi kapcsolat építéssel.”

A Castorp egyesület tagjai:

Bagossy Bálint, Donáth Péter, Kárpáti György Mór, Katona Tamás, Kereszty Róza, Kisházy Eszter, Moll Zoltán, Pálos Gergely, Rév Dániel, Szilágyi Zsófia, Szőcs Petra, Váradi Gergely


Castorp

2021

︎ ︎

Castorp

2021